Programok

Programok (82)

szombat, 28 március 2020 15:38

Számlaszám

Written by

Mivel belátható ideig nem lesznek nyilvános szentmisék, ne feledkezzünk meg templomunkról, plé-bániánkról és munkatársainkról – ha módunkban áll – rendszeres átutalási megbízással vagy csekken történő befizetéssel támogassuk!

Számlaszámunk:

10700581-71335584-51100005

Számlatulajdonos neve: Kőbányai Szent László Plébánia.

Kérjük, hogy a „Közlemény” rovatba a következőt írjuk: „Persely-pénz”. Csekk az újságos asztalról vihető! Isten fizesse meg minden adakozó nagylelkűségét!

vasárnap, 22 március 2020 22:06

Imádságok

Written by

LELKI ÁLDOZÁS

A közvetített misékben a miséző ajánlja a lelki áldozást, amely az áldozás egyik módja, amikor fizikai módon nem tudja valaki magához venni az Oltáriszentséget, de lelkileg mégis elnyerheti a szentáldozás kegyelmeit. Erre a saját áldozása után buzdítsa a híveket, elimádkozva velük például ezen imák valamelyikét:

 

1.

Jézusom! Hiszem, hogy jelen vagy a legméltóságosabb Oltáriszentségben. Mindennél jobban szeretlek és vágyom rá, hogy a lelkembe fogadhassalak. Mivel most nem tudlak szentségi módon magamhoz venni, jöjj, legalább lelki módon, a szívembe! Ne engedd, hogy elszakadjak Tőled! Vagy: Uram, Jézus Krisztus, hiszek Benned, imádlak Téged és szeretlek Téged teljes szívemből. Bánom minden bűnömet, mert szeretnélek magamhoz fogadni a szentáldozásban, hogy Veled élhessek.

 

2.

Jöjj hát, ó Jézus, legalább lélekben költözz a szívembe és végy lakást benne örökre! A mi Urunk, Jézus Krisztus Teste őrizzen meg engem az örök életre! Köszöntelek, ó Jézus, az én szegény szívemben. Neked adom magamat egészen. Tied akarok lenni életemben és halálom után is. Ámen.

 

IMÁDSÁG A KORONAVÍRUS-JÁRVÁNY IDEJÉRE a Palestrinai Egyházmegyében

Istenünk, a koronavírus elleni védekezés idején fordulunk Hozzád. Bocsánatot kérünk azért, mert gyakran élünk úgy, mintha Te nem is léteznél és sokszor csak akkor gondolunk Rád, mikor súlyos veszélyekben és szükséghelyzetekben vagyunk.

Add, hogy teljes szívünkkel Hozzád forduljunk, gyógyíts ki bennünket elsősorban hitetlenségünk "vírusából", önzőségünkből és a bűnből!

A "vírusból", mely jobban fertőzi és pusztítja a világot, mint bármi más. Amikor egymástól és Tőled elszigeteltek vagyunk, érezzük meg a Veled való találkozás és az irgalmasságodban való bizakodás vágyát, mely egyértelmű jele annak, hogy Te teremtettél bennünket azért, hogy Érted és embertársainkért éljünk.

Kérünk Téged, ments meg bennünket ettől a vírustól, mely félelemmel tölt el minket! Mentsd meg népedet, hogy visszatérhessen Hozzád és dicsérhessen Téged közösségeinkben! Őrizd és vigasztald a fertőzötteket, az időseket, akik magányosak és immunrendszerük már nem tudja megvédeni őket! Támogasd azokat, akik nagylelkűen ápolják a betegeket, világosítsd meg a döntéshozók értelmét és azokét is, akik a tudományos kutatások végzésével keresik a kiutat a járványból!

Adj mindannyiunknak belső komolyságot és szívünknek békét, mely a Benned való bizalomból születik, Urunk, életünk, aki értünk önmagadat adtad! Fogadd be az örök élet teljességébe az elhunytakat!

Mindezeket kérjük Tőled a Szeplőtelen Szűzanya, Szent József, az ő jegyese, Szent István, Szent László és Boldog Batthyány Strattmann László orvos, égi pártfogóink közbenjárására, Ámen.

 

Erdő Péter bíboros imádsága járvány idején

Mindenható Urunk, atyáink Istene!
Hálát adunk neked a világért, amelyben lehetővé tetted az emberiség életét. Hálát adunk a teremtés egész gazdagságáért és csodálatos törvényszerűségeiért. Hálát adunk azért, hogy minden pusztító erő ellenére megmaradtunk, és képesek vagyunk arra, hogy világunkról és önmagunkról új és új felismerésekre jussunk.

Köszönjük, hogy egyénileg és közösségben is harcolhatunk megmaradásunkért és azért, hogy életünk egyre szebb és tartalmasabb legyen. De mindennél inkább köszönjük neked, hogy örök életre hívtál meg minket, és Krisztus Urunk megváltó halála és feltámadása által utat nyitottál nekünk az örök boldogságra.

Amikor olyan természeti csapások érnek minket, amelyek ellen a magunk erejéből teljesen biztos védelmet még nem találunk, átéljük, hogy végül is mindig a te kezedben van az életünk.

Alázattal kérünk, segítsd a tudomány embereit, hogy mielőbb megtalálják a mostani járvány ellenszerét! Adj a társadalmak vezetőinek éleslátást, hogy megfelelő intézkedésekkel gátat szabjanak a fertőzés terjedésének, segítsék a betegség megelőzését, leküzdését és a hatékony eszközök eljutását a rászorulókhoz. Adj irgalmat és örök nyugodalmat a betegségben elhunytaknak, adj a betegeknek gyógyulást, az orvosoknak és az egészségügy munkatársainak erőt és áldást bátor helytállásukhoz. Erősítsd bennünk a hitet, a bizalmat és a segítő szeretetet, hogy megadhassunk minden lelki és testi segítséget beteg embertársainknak és a gyászoló vagy aggódó hozzátartozóknak. Add, hogy felelős viselkedésünkkel mi is hozzájáruljunk a betegség terjedésének elkerüléséhez.

Bocsásd meg, Urunk, minden bűnünket, amit gondolattal, szóval, cselekedettel és mulasztással elkövettünk!

Szentháromság, Egy Isten, irgalmazz nekünk!
Boldogságos Szűz Mária, Betegek Gyógyítója, könyörögj értünk!

vasárnap, 22 március 2020 21:48

Új Ember, Élő Víz, Adoremus - Letölthető anyagok

Written by

Az Új Ember hetilap május 10-i száma idekattintva tölthető le! 

Az Új Ember hetilap április 26-i száma idekattintva tölthető le! 

Az Új Ember hetilap április 12 - 19 összevont húsvéti száma idekattintva tölthető le!

Az Új Ember hetilap április 5-i száma idekattintva tölthető le!

Az Új Ember hetilap március 29-i száma idekattintva tölthető le!

Az Új Ember hetilap március 22-i száma idekattintva tölthető le! 

 

Az Élő Víz kiadvány május 17-i száma idekattintva tölthető le!

Az Élő Víz kiadvány május 10-i száma idekattintva tölthető le! 

Az Élő Víz kiadvány május 3-i száma idekattintva tölthető le! 

Az Élő Víz kiadvány április 26-i száma idekattintva tölthető le! 

Az Élő Víz kiadvány április 19-i száma idekattintva tölthető le! 

Az Élő Víz kiadvány április 12-i HÚSVÉTI száma idekattintva tölthető le! 

Az Élő Víz kiadvány április 5-i száma idekattintva tölthető le! 

Az Élő Víz kiadvány március 29-i száma idekattintva tölthető le! 

Az Élő Víz kiadvány március 22-i száma idekattintva tölthető le! 

 

Az Adoremus május  havi kiadványa idekattintva tölthető le!

péntek, 20 március 2020 22:49

Keresztúti imádság

Written by

csatornánkon idekattintva tudtok keresztúti imádságot végezni velünk!

Március 27-i keresztúti imádságunk idekattintva imádkozható! 

Az április 3-i keresztúti imádság idekattintva imádkozható!

 

szombat, 29 február 2020 15:41

Keresztúti imádságok Kőbányán

Written by

Nagyböjt péntekein, mindig csak egy templomban lesz szentmise és keresztút. A szentmise este 6-kor kezdődik, majd a keresztút.

Március 6-án, pénteken SZENT LÁSZLÓ TEMPLOM

Március 13-án, pénteken PONGRÁCZ ÚTI FELTÁMADT KRISZTUS TEMPLOM

Március 20-án, pénteken SÖRGYÁR UTCAI SZENT GYÖRGY TEMPLOM

Március 27-én, pénteken KADA UTCAI SZENT CSALÁD TEMPLOM

Április 3-án, pénteken SZENT LÁSZLÓ TEMPLOM és SÖRGYÁR UTCAI SZENT GYÖRGY TEMPLOM

Április 5-én, vasárnap 15.30-tól NAGY KŐBÁNYAI KERESZTÚT. TERVEZETT ÚTVONAL: SÖRGYÁR UTCAI SZENT GYÖRGY TEMPLOM - SZŐLŐFÜRTŐS FESZÜLET - KADA UTCAI SZENT CSALÁD TEMPLOM - ÓHEGY UTCAI LENGYEL TEMPLOM - CONTI KÁPOLNA - KŐBÁNYAI REFORMÁTUS TEMPLOM - KŐBÁNYAI EVANGÉLIKUS TEMPLOM - PONGRÁCZ ÚTI FELTÁMADT KRISZTUS TEMPLOM - SZENT LÁSZLÓ TEMPLOM. Összesen 5.8 km

 

csütörtök, 02 január 2020 13:17

Nagykilenced

Written by

2020. január-szeptember

Elsőpéntekenként 17.00-kor gyóntatás, 18.00-kor szentmise! 

Alacoque Szent Margitnak a XVII. században Jézus 12 ígéretet tett. A nagykilenceddel kapcsolatos ígéret így szól: „Szívem határtalan irgalmasságában megígérem neked, hogy Szívem mindenható szeretete megadja a végső bűnbánat kegyelmét mindazoknak, akik kilenc egymás utáni hónap első péntekjén megáldoznak. Nem halnak meg kegyelem nélkül, se a nekik szükséges szentségek vétele nélkül. Isteni Szívem biztos menedékük lesz az utolsó pillanatban”. Mit kell hát tenni? Kilenc egymás utáni első pénteken megáldozni. Mit jelent az, hogy Jézus Szíve „biztos menedékük lesz az utolsó pillanatban”? Aki elvégezte a nagykilencedet, megkapja a végső tökéletes bánat kegyelmét, ha másként nem megy, akkor az Úr gondoskodik arról, hogy a szükséges szentségekhez eljusson, tehát megkapja a feloldozást, a szent útravalót, a betegek kenetét. Ez az Úr Jézus legnagyobb biztatása, ami egy ember számára létezhet, hiszen az üdvösségünknél nincs fontosabb!”

 

Az elsőpéntek megtartásának hagyományos formája a minden hónap első péntekén való szentáldozás, és ha szükséges, akkor szentgyónás elvégzése.

 

Jézus 12 ígérete azok javára, akik hittel szeretik, tisztelik és szolgálják az Ő isteni Szívét.

1. Megadom nekik az állapotukhoz szükséges kegyelmeket.

2. Családjaiknak megadom a békét.

3. Minden bánatukban megvigasztalom őket.

4. Életükben és különösen haláluk óráján biztos menedékük leszek.

5. Minden vállalkozásukat megáldom.

6. A bűnösök szívemben megtalálják az irgalom forrását és vég nélküli tengerét.

7. A lanyha lelkek buzgókká lesznek.

8. A buzgó lelkek nagy tökéletességre jutnak.

9. Megáldom a házakat, ahol Szívem képét kifüggesztik.

10.Azoknak, akik a lelkek megmentésén dolgoznak, olyan erőt adok, hogy még a legmegrögzöttebb bűnösöket is megtérítik.

11.Azok neveit, akik ezt az ájtatosságot terjesztik, szívembe írom, és onnan soha ki nem törlöm. 12.Mindazok, akik kilenc egymás utáni hónap első péntekjén megáldoznak, azok nem halnak meg kegyelem nélkül, se a nekik szükséges szentségek vétele nélkül. Isteni Szívem biztos menedékük lesz az utolsó pillanatban”.

ÜNNEPI PROGRAMJAINK ÉS TEMPLOMUNK NYITVATARTÁSI RENDJE

 

2020. január 3. PÉNTEK

NAGYKILENCED KEZDETE, LELKI FELKÉSZÜLÉS A KONGRESSZUSRA! RÉSZLETEK IDEKATTINTVA!

 

Január 4. szombat

19:00 A két pápa c. film vetítése (pléb)

 

Január 6. hétfő
Templom és urnatemető nyitva:  9:00 - 12:00 és 14:30 - 19.45. között     
Vízkereszt parancsolt ünnepe.
Szentmisék 9 és 19 órakor.

Házszentelésre Attila atyánál vagy Kristóf diaconus-nál lehet jelentkezni

 

Január 8. szerda

18:00 Az itt házasodottak szentmiséje
150 évvel ezelőtt ezen a napon volt az első esküvő!

szombat, 14 december 2019 22:07

Rorate szentmise

Written by

Adventben hétfőtől péntekig dec. 23-ig hajnal rorate szentmise 6 órakor a Boldogságos Szent Szűz tiszteletére. Dec. 23-án a mise után szeretetvendégség a plébánián. 

szombat, 14 december 2019 21:31

Adventi gyertyagyújtás és szálláskeresés

Written by

Advent vasárnapjain du. 4 órakor gyertyagyújtás az Önkormányzat előtt felállított Betlehemnél. 

Az imádságot vezeti dec. 15-én Benkóczy Péter evangélikus lelkész, dec. 22-én Balogh Attila katolikus plébános és Máté János Kristóf katolikus diaconus.

Akik szeretnék a kis Jézust befogadni családjukba egy-egy éjszakára és családi imádságot imádkozni azok kérjük jelezzék a következő elérhetőségen: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

Joomla Template: by JoomlaShack