Mészáros Tibor

Mészáros Tibor

szerda, 27 április 2016 14:24

Eucharisztia

Az Eucharisztia és a szentmise ünneplése, az elsőáldozás

A szentmise az Eucharisztia, azaz a kenyérben jelenlévő Krisztus ünneplése, hálaadás Jézus keresztáldozatáért és föltámadásáért, vagyis a megváltásért. A szentmise így Jézus kereszthalálának és föltámadásának emlékezete és megjelenítése, melyben újra és újra a húsvét jelenik meg. Minden szentmisében a megváltás kegyelmét kapjuk, ami végtelen értékű, nem csak egy-egy emberért szóló, hanem sokakért, az egész világ üdvösségéért.

Az Apostolok Cselekedete beszámol róla, hogy a hét első napján, az első keresztények vasárnap házaknál törték meg a kenyeret, úgy, ahogy Jézus az apostolokra hagyta: felolvasták és magyarázták az ószövetségi Szentírás egy-egy részletét, majd megbánták nyíltan Isten és a közösség ellen elkövetett bűneiket, és magukhoz vették Jézus Krisztus Testét és Vérét.

Az Eucharisztia vétele egyesülés Krisztussal és az ő titokzatos testével, az egyházzal. A szentáldozás segít a jóra való törekvésben, segít megszabadulni a bűntől, a rossz szokásainktól, a betegségektől, erőt ad a kísértésekben és a betegségekben, és erőt ad a másik ember elfogadására, az egységre, hiszen „egy kenyérből és egy kehelyből részesülünk.”

A szentmisére mindig nyitottsággal és mély hittel érkezzünk, hogy Jézus szavával és testével segíteni, gyógyítani, változtatni tud. Készüljünk imával, hogy lecsöndesedjünk és igazán a lényegre, az Úrra figyeljünk. Ezért igyekezzünk ne csupán a mise kezdésének időpontjára a templomba érkezni, hanem valamivel korábban, hogy csendben, imádságban készülhessünk az Úr Jézussal való találkozásra.

A misén vegyünk részt aktívan az énekekben, imádságokban: ez elmélyíti a misztériummal való találkozást, megtisztít és megerősít a Krisztussal való egyesülésben. Aki veheti Krisztus Testét és Vérét, az vegye és erősödjék általa, amikor pedig valaki - valamilyen belső okból - nem veheti magához, ajánlott, hogy legyen köztünk és velünk a szentmisén. Ha pedig valami bűn terheli lelkünket és gátolja a szent találkozást, a gyóntatószék ajtaja mindig nyitva áll az Istennel való kiengesztelődésre és újjászületésre. Akinek kételye van, hogy járulhat-e tiszta szívvel szentáldozáshoz, kérdezzen meg egy lelki atyát erről. 

Az első szentáldozás gyermekek részére

Plébániánkon az első szentáldozást általában az általános iskola 3. osztályának végén, májusban szoktuk kiszolgáltatni. Ehhez két év folyamatos hitoktatás és a szülőkkel való rendszeres részvétel a vasárnapi szentmiséken szükséges, és megelőzi az első szentgyónás. Fontos, hogy a gyerekeket a szülők és a család - jó példával és támogatással - folytonosan segítse a készületben és a keresztény életben való növekedésben. Idei évtől kezdve (2015) az elsőáldozás előtt álló gyerekeknél heti 2 óra hitoktatást biztosítunk. Egyik az iskolában vagy plébánián, másik óra pedig egy közös elsőáldozási felkészítés a plébánián csütörtökönként du. 1/2 5-kor! Ennek programját idekattintva találják!

A jelentkezés módja az elsőáldozásra készülő csoportba:

A közvetlen felkészítést 3. osztályban a plébános atya tartja. Elsőáldozásra jelentkező idősebb gyerekek és bármilyen gond, kérdés esetén kérjük, keresse fel személyesen a plébános atyát. Az elsőáldozási felkészítő programját idekattintva találják!

Felnőtt korban

Felnőtt korban az elsőáldozásra való felkészítés katekumenátusban, egy szentségfelvételre felkészítő közösségben, csoportban történik, és általában legalább egyéven át tart, hogy a keresztény élet gyakorlatába biztos módon előrehaladjon a jelentkező. Személyes jelentkezéshez és beszélgetéshez egyeztethet időpontot a plébános atyával. Ezek a közös hittanok két hetente hétfőnkén vannak este 7 órakor a plébánián!

kedd, 12 április 2016 14:41

Templomunk kórusa

Templomunk kórusa

KÓRUSUNK TÖRTÉNETE

 

A kőbányai Szent László plébániatemplom kórusa 1919-ben alakult meg. 1947-ig a kort híven tükröző késő-romantikus műveket énekelt. Híressé vált aNagypéntekenként elhangzó “Jeremiás siralmai” előadása, amelyet a Magyar Rádió abban az időben egyenes adásban közvetített.

Az 1950-es években a kórus - az egyházi szolgálatot ellenző, tiltó kommunista állam elnyomása ellenére - nem oszlott fel, hanem Incze Aurél vezetésével tovább működött. 1957 és 1967 között az énekkar már Mozart, Schubert, Haydn műveket énekelt. 1967-ben az énekkar vezetését Varsányi István vette át.

 

Varsányi István, a kórus igazgatója és karmestere, 1933-ban Budapesten született. Tanulmányait a Budapesti Zenei Konzervatóriumban végezte. Karvezetői diplomáját 1960-ban szerezte meg. Ezután adebreceni Szent Anna templomban, majdBudapest-Rákosfalva katolikus templomában működött. 1981-től ő szervezi a külföldi utakat, amelyek jobbára csere-kapcsolatok révén jönnek létre. Varsányi Istvánt 1987-ben a Művelődésügyi Minisztérium “Kodály-emlékplakett”-el tüntette ki, több évtizedes munkája elismeréséül. 2000-ben pedig Budapest-Kőbánya Önkormányzata „Kőbányáért Emlékplakett”-tel honorálta tevékenységét.

Jelenleg is ő irányítja a szakmai munkát. Áldozatos tevékenységének köszönhetően a kórus mind létszámát tekintve, mind pedig zeneileg jelentős fejlődésen ment át. Az énekkar repertoárját oratóriumokkal és újabb misékkel bővítette, felújításra került a legendás “Jeremiás siralmai” is. A kórus rendszeresen énekel az egyházi év fő ünnepein, valamint a hónap első és harmadik vasárnapján a Kőbányai Szent László templomban.

A külföldi szereplések1974-ben Varsóban kezdődtek el, a lengyelek által szervezett “Sacrosong fesztivál”-on. Ezt követte 1978-ban a “Czestohowai fesztivál”. 1981-től többször járt a kórus Németországban, Ausztriában, Svájcban, Spanyolországban. Három kiemelkedően sikeres szereplése volt a kórusnak a Salzburgi Dómban, 1987-ben, 1991-ben és 1994-ben. Hasonlóan nagy sikerű volt a St. Galleni székesegyházban 1994-ben megtartott fellépése is. 1995-ben Olaszországban turnézott a kórus és koncerteket adott Assisiben, Colle Valencában és a római Lateráni Bazilikában. 1996-ban Franciaországban, a párizsi “Notre Dame”-ban lépett fel.

 

Az énekkar sikereihez nagy segítséget nyújtottak korábban sok éven átKárpáti József, Áchim Erzsébet, Király Csaba orgonaművészek, és nyújtanak jelenleg is Lipták Mária szoprán szólista és hangképző tanár, valamint Kassay Balázs karvezető, korrepetitor. A kórus orgonistája 2004-től Horváth Márton Levente orgonaművész és zeneszerző.

 

Az énekkar emlékezetes sikere, hogy az 1991-ben Budapesten megrendezett “III. Nemzetközi Kórusverseny”-en tizenhat induló között ezüst-diplomát nyert.

 

Az Ecclesia kiadásában 1986-ban a kórusnak nagylemeze jelent meg, amelyenMozart “Litániá”-ja és a “Jeremiás próféta siralmai” szerepel. 1997-ben jelent meg a kórus első, Dvorák “Stabat Mater” című csodálatos oratóriumát tartalmazó CD-je. A második CD felvételen a jubileumi 2000. év ünnepi szentmiséjén előadott C.F. Gounod: Szent Cecilia mise szólal meg.

 

A kőbányai Szent László Kórus létszáma jelenleg 63 fő. A szerepléseken általában 50-55 fő vesz részt. A repertoár szinte kizárólag vegyeskari művekből áll, amelyek a capella darabok, motetták, valamint misék és oratóriumok. A művek szerzőinek köre Palestrinától a XX. századi zeneszerzőkig terjed.

Kórusvezető elérhetősége: Varsányi István 06-20-355-7829
Próba minden csütörtökön 18.30-kor a kóruson!

A kórus története idekattintva és idekattintva pdf formátumban letölthető!

 

kedd, 12 április 2016 14:31

Rózsafüzér

Rózsafüzér

Plébániánk Rózsafüzér társulata 2013 szeptemberében alakult. Minden hónap 2. vasárnapján az esti szentmise előtt találkozunk a templomban!

Táborozáskor az egyik estén beszélgetve vetődött fel a gondolat, hogy kellene egy közösség, amely szervezetten imádkozza a rózsafüzért. Ennek az imaformának az a lényege, hogy a társulati tagok kapnak egy- egy titkot, és ezt a tizedet mondják otthon minden nap. Havonta cseréljük a titkokat. Ilyenkor összejövünk, együtt elmondunk egy rózsafüzért, és mindenki megkapja a következő titkát.

Tudjuk, hogy a teljes rózsafüzér 4-szer 5 tizedből áll: dicsőséges, örvendetes, fájdalmas és világosság. Mivel egy ember valószínűleg nem mondja el naponta a 4 szentolvasót, a társulati tagok által minden nap elhangzik a teljes rózsafüzér.

A közös együttlétek alkalmával különböző szándékokért imádkozunk:halottainkért, betegeinkért, szegényeinkért, bérmálkozóinkért, jegyespárokért stb… . Egy állandó imaszándékunk van: Egyházközségünkért és plébánosunkért.

Meggyőződésem, hogy imaháttér nélkül nem tud egy plébánia jól működni!

Első nekifutásra 23 ember jelentkezett. Később még többen jöttek, de volt aki lemondta, mert nem tudta vállalni a mindennapos imát.

Jelenleg 27-en vagyunk. Pár hónappal ezelőtt egyik tagunk sajnos meghalt.

Külön öröm számomra, hogy férfiak is vannak, nem is kis számban, és nagyon lelkesen imádkoznak.

A rózsafüzér az egyik legfontosabb imádság, általa át tudjuk elmélkedni Jézus életének különböző állomásait. Erre szolgál a titkok kicserélése, hogy mindig más tizedet mondjunk.

Az egyéni ima is nagyon fontos, de ha szervezetten, közösségben vagyunk, az imánk ereje megsokszorozódik.

Szeretettel bíztatok mindenkit, hogy minél többen jöjjenek a testvérek, segítsük Attila atya munkáját!

Budainé Bicskey Mária - Rózsafüzér Társulat vezetője

kedd, 12 április 2016 14:17

Nyugdíjas Klub

Szent Anna és Joachim nyugdíjas klub

A Klub története: A Szent Anna és Joachim Nyugdíjas Klub az 1990-es évek elején alakult az akkori „Caritas” csoportból, melynek vezetője Horváth Zoltán atya volt, aki abban az időben fiatal káplánként működött nálunk a Szent László Plébániatemplomban. 2002-től a mindenkori káplán atya lett lelki gondozója, s vezetője a társaságnak.

A klub nevét Szentesi Mária (Marika néni) adta. Így került klubunk a „Szent Anna és Joachim” szentek védőszárnyai alá.

2002 márciusában vettem át a klub vezetését (Fazekas Jenőné, Anci) s kezdtem el a klub életének átszervezését. Addig a klub havonta egyszer találkozott Sándor atya vezetésével egy baráti beszélgetésre. 

Kezdetben 40-45 fővel működött klubunk, de az idő múlásával sok kedves, régi tagunk eltávozott, s megalakította fenn, az égben klubunk folytatását.

 

A Szent Anna és Joachim Nyugdíjas Klub havonta két alkalommal találkozik.

A hó első szerdáján a plébánia tanácstermében találkozunk, ahol minden évben egy-egy témakört dolgozunk fel. (Rózsafüzér története, Keresztút, Árpád házi szentjeink, Szűz Mária ünnepei, Szent életű papjaink stb.)

Hagyománnyá vált Adventkor a Kis Jézus várása, a Farsangi időszakban a „pezsgőbontás”, Nagyböjtben pedig a lelki délutánok az atya vezetésével. (Minden évben egy alkalommal a nyugdíjas klub vezeti keresztutat.)

.

Minden hónap harmadik szerdáján „országjárást” tartunk, hiszen már mindenki ingyen utazik, s évente egyszer kétnapos kirándulást szervezünk.

Felsorolni is nehéz merrefelé jártunk. Jártunk Esztergomban, Fóton, Gödöllőn, Győrben, Hollókőn, Mátreverebélyszentkúton, Mohácson, Sümegen, Szegeden és Szentendrén.

Kétszer voltunk Debrecenben a Munkácsy és a Leonardo kiállításon, illetve kétnapos utakat szerveztünk Burgenlandba, illetve Mariazellbe.

Telente múzeumlátogatásokat szervezünk, s ezen kívül jártunk a Parlamentben, a Bazilikában, és az Operaházban is.

 

Segítőtársammal, Schmidt Lászlónéval (Gyöngyi), ha lehet, minden egyes helyre előzőleg elmegyünk. Ott megszervezzük az idegenvezetést, megérdeklődjük a belépődíjakat s keresünk egy családias vendéglőt, ahol gyakran sikerül lealkudni az árakat. Megszervezzük az utazást (busz, vonatfoglalás stb.).

A klub tagjai aktívan részt vesznek a munkában, így az agapék szervezése és rendezése állandó feladatunk. Attila atya lelki napjain a klub tagjai gyakran segítenek. Meleg teát, szendvicseket készítünk, s a misék után gyakran várjuk a híveket a plébániára vagy annak udvarára.

 

Istennek hála – Attila atya segítségével –, plébániánk életében újra mozgalmas napok vannak, s ebben nagyon szívesen vesz részt klubunk minden tagja. 

Sajnos az elmúlt 20 évben nem lett fiatalabb a Szent Anna és Joachim Nyugdíjas Klub. Nagy örömmel fogadnánk ezért, ha a templomba járó nyugdíjas társaink csatlakoznának hozzánk.

Szeretettel várunk mindenkit, aki szívesen jönne és töltené el velünk szabadidejét.

Egyházközösségünk élete akkor lesz színesebb és mozgalmasabb, ha segítjük és támogatjuk Attila atya munkáját.

 

Ebben a munkában kérjük segítségeteket.

 

Fazekas Jenőné, Anci

262-79-97

kedd, 12 április 2016 11:58

Alapítványunk

Alapítvány javára felajánlott 1 % rendelkezési nyilatkozata idekattintva letölthető! Köszönjük a támogatást! 

Átalakítottuk a plébániai alapítvány működését

 

A plébánia alapítványa (hivatalos elnevezés: Budapest X. kerület Kőbányai Szent László Egyházközség Alapítvány, számlaszám:

OTP Bank 11710002-20049461-00000000)

Adószámunk: 19659664-1-42

nemrégiben új feladatokkal gazdagodott. 
A plébánia és templomunk üzemeltetésének támogatását, valamint ifjúsági táborok, karitatív rendezvények szervezését is felvettük a kiemelt feladatok közé. 
A támogatási célok súlypontjainak átrendezése a tényleges tevékenységben is megnyilvánul majd. A másfél éven át működési zavart okozó korábbi vezetőséget új kuratórium váltotta, amelynek elnöke Szabóné Krupa Ágnes, aki egyébként a kiemelt plébániai pályázatok felelőse is.

 

Amint arról a kuratórium értesített, 2015-ben főként a nyári táborok szervezéséhez kíván anyagi támogatást nyújtani alapítványunk, és a pénzügyi helyzettől függően a szociális nehézségek orvoslásában vállalna szerepet. Amennyiben pénzbeli segélyek céljára elegendő támogatás gyűlik össze, nyilvános pályázatot teszünk közzé, és az elbírálásról is tájékoztatjuk közösségünk tagjait.

 

Az alapítvány közhasznú szervezet, így a pénzbeli támogatások előnyei a jövőben is megilletik a felajánlókat. Az előző évben jóváírt 447.568 Ft személyi jövedelemadó 1 %-ából származó adományt ezúton is hálásan köszönjük az adakozó híveknek. A 2014. évi felajánlások beérkezésére 2015-ben kerül sor. Arra biztatom a híveket, hogy 2014. évi személyi jövedelemadójuk 1 %-át a Katolikus Egyház, és újabb 1 % erejéig alapítványunk javára ajánlják fel.

 

Az űrlapokhoz a szokásos módon a templomban juthatnak hozzá, illetve ide kattintva le is tölthetik!

 

Eseti adományokra a jövőben is számítunk, amelyeket átutalással, vagy a plébánián átvehető csekken teljesíthetnek. Az eseti felajánlásokra annak ellenére nagy szükség lehet, hogy az alapítvány pályázati tevékenységét erősíteni szándékozik. A külső lehetőségek végesek, így a meglévő 2 és fél millió forintos vagyonból, és adományokból gazdálkodik az alapítvány. Az egyházközség javára végzett tevékenységükről a Plébániai Újság hasábjain ad majd tájékoztatást az alapítvány vezetősége.

 

Balogh Attila

kedd, 12 április 2016 11:30

Házasság

Házasság

Kedves Jegyespár!

Szeretettel köszöntünk Benneteket plébániánk honlapján!

 

2017-es szentségi házasságra a következőképpen lehet jelentkezni!

 

Amire kérni szeretnénk titeket:

- Ha mindketten római katolikusok vagytok, akkor a plébániai irodai időben tudtok jelentkezni az esküvőre. Irodai időt a főoldalon, jobb oldalt találjátok!

- Jelentkezéskor kell elhozni a keresztleveleket (aki katolikus) és az elbocsájtót abban az esetben ha nem plébániánk területén laktok. Ebben az esetben tudunk biztos időpontot adni!

- Ha egyikőtök nem római katolikus akkor először velem kell személyesen időpontot egyeztetnetek! E-mail címem:Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Szeretettel várlak Benneteket: Attila atya

Tovább olvasva még néhány hasznos információt találhattok! 

Szertartás szövege idekattintva érhető el! A szertartás átbeszélése a jegyesoktatáson, illetve a személyes beszélgetés alkalmával történik!

Esküvőre készültök vagy házasságra? - néhány gondolat!

Amiről a jegyesség idején beszélni kell - ötletek a közös beszélgetéshez!


"A házassági szövetséget, amelyben a férfi és a nő az egész élet olyan közösségét hozza létre egymással, amely természeténél fogva a házasfelek javára, gyermekek nemzésére és nevelésére irányul, Krisztus Urunk a megkereszteltek között a szentség rangjára emelte."

(Katolikus Egyház Katekizmusa 1601. pont)

Isten az embert férfinak és nõnek alkotta és boldogságra rendelte. Ezt a boldogságot az ember vagy a Mennyek Országáért önként vállalt szüzességgel, vagy a házasság szentségében megszentelt életszövetséggel éri el.

Ezért arra biztatjuk fiataljainkat, hogy ha tisztességes keresés után ráakadtak életük párjára, kössenek életszövetséget szerelmükkel és kérjék az egyház papjait, hogy házasságkötésüknél tanúskodva áldják meg ezt a szent életszövetséget.

Plébániánkon szeretettel látjuk azokat a párokat, akik Isten szent színe előtt kívánnak házasságot kötni. Ehhez szükség van az úgynevezett jegyesoktatásra! 

Minden közlekedő embernek nagy gondjai lehetnek, ha el akar érkezni a célba, és nem ismeri az odavezető utat, nem tudja, hogy melyik sávba kell beállni. Nincs nála térkép, ami elvezetné a célhoz, a biztos garázsba. Talán többször is eltéveszthetjük az útelágazást.

Éppen ilyen bonyolult útelágazás a házasság is. A helyes út megválasztására csak komoly megfontolás és a legfontosabb kérdések tisztázása után szabad vállalkoznunk. Azt az utat kell megtalálni, amelyen emberi életünk boldogságát eredményezi. Nem mindig tragédia, ha az ember úgy kezd bele valamibe: „ahogy esik úgy puffan” – vagyis: örülök neki ha sikerül, de ha nem majd másképp folytatom. A házasság nem ilyen. Aki házasságra lép, annak mindig tudnia kell, hogy mit miért tesz. A jó házasságot nem kapja ingyen két ember, hanem fokozatosan kell felépíteni. Ez sikerülhet is, csak némi alap kell hozzá: a jegyesek legyenek egymáshoz valók, összeillők. Az együtt járás, jegyesség ideje alatt azt kell vizsgálni, hogy tudom-e szeretni harminc év múlva is?

A jegyesoktatás nem old meg minden problémát, nem ad meg minden választ. Csak egy útjelző tábla szeretne lenni, a kereszteződésben, csak szempont a komoly megfontoláshoz, egy elem az építkezéshez.

Mi szükséges a templomi esküvőhöz?

Először is személyes érettség! Azaz életre való elköteleződés, felelősségvállalása és a házassággal járó terhek hordozására való képesség.

Ugyanakkor szükséges néhány adminisztráció is:

1. Keresztlevelek (menyasszony és vőlegény)
- a keresztelés helye szerinti plébánia állítja ki

Katolikus templomban csak úgy lehet házasságot kötni, hogy legalább az egyik fél római katolikus és mindketten szabadállapotúak!

2. Házassági elbocsájtó
- az állandó lakcím szerint illetékes plébánia állítja ki (kiállításhoz be kell mutatni ott a keresztleveleket!) Ha mind a két fél katolikus, akkor elég az egyik fél állandó lakcíme szerinti plébánostól.

Ha az egyik fél katolikus, a másik fél protestáns, vagy felekezeten kívüli, akkor a katolikus fél plébániája az illetékes.

Ha valakik nem nálunk vesznek részt jegyesokatáson, akkor hozniuk kell róla igazolást!

Ha a jegyesek közül egyikük nincs megkeresztelve a házasságkötéshezPÜSPÖKI FELMENTÉS szükséges. Ezt a plébánia intézi!

Fontos, hogy mielőbb jelentkezzünk az esketés helyén, illetve a lakhely szerinti plébánián! 

További érdeklődés: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. 

kedd, 12 április 2016 10:56

Betegek kenete

Betegek kenete

A betegek kenete az a szentség, amellyel az egyház a betegségben szenvedő híveit a szenvedő és megdicsőült Úrnak ajánlja, hogy megenyhítse és megmentse őket. Erőt ad a szenvedésben, megerősít a kísértések ellen. A halálos bűnöket eltörli, ha már gyónni nem tud, valamint a testi gyógyulást segíti.

A betegek kenete az a szentség, amellyel az egyház a betegségben szenvedő híveit a szenvedő és megdicsőült Úrnak ajánlja, hogy megenyhítse és megmentse őket. Erőt ad a szenvedésben, megerősít a kísértések ellen. A halálos bűnöket eltörli, ha már gyónni nem tud, valamint a testi gyógyulást segíti.

Biblikus alapok: Jak 5,13-15 „Szenved valaki közületek? Imádkozzék! Jókedve van? Énekeljen zsoltárt! Beteg valamelyiktek? Hívassa el az egyház elöljáróit, és azok imádkozzanak fölötte, s kenjék meg olajjal az Úr nevében. A hitből fakadó ima megszabadítja a beteget, és az Úr talpra állítja. Ha pedig bűnöket követett el bocsánatot nyer.”
Ez által a szentség által segíti Krisztus beteg testvéreit, hogy a betegség keresztjét az ő keresztjével egyesítve hordozzák, a feltámadt Krisztus erejével győzedelmeskedjenek a betegségből származó csüggedés, félelem, hitben való ingadozás kísértésén, és végül eljussanak az örök életre. Ha Isten is úgy akarja, a szentség néha még a betegség gyógyulását is elősegíti. Már csak ezért sem helyes az a felfogás, hogy csak a halál küszöbén álló embereknek való. Ezért is nevezi ma az Egyház ezt a szentséget nem utolsó kenetnek, hanem betegek kenetének. Sőt öregek is fölvehetik, ha különben egészségesek is, hiszen az ő számukra már a dolgok rendjénél fogva közeli a halál. Ha a gyógyulás nem következik is be, a szentség segít, hogy a beteg Krisztus örömével és békéjével fogadja el szenvedéseit, egybekapcsolva Krisztus megváltó szenvedésével. Magáévá teszi az ilyen beteg Szent Pál szavait: „Örömmel szenvedek értetek, és testemben kiegészítem, ami Krisztus szenvedéséből hiányzik, testének, az Egyháznak javára” (Kol 1,24). Ami Krisztus szenvedéséből ,,hiányzik'', az nem az ő része, hanem a mi részünk. Amikor mi Krisztus lelkületével kivesszük a mi részünket is, akkor lesz mindent átfogóvá Krisztus keresztje, és teljesedik be általa a feltámadás.

.Minden 60. évét betöltött, illetve állandó betegségekkel küzdő ember felveheti. Jó, ha minden évben felveszi.

Ezen kívül, ha valakinek súlyos betegsége van, vagy komoly műtétre készül szintén kérheti a szentség felvételét.

Kérjük a hozzátartozókat, hogy ha idős beteg rokonuk van, akkor minden évben gondoskodjanak részükre a szentség felvételéről. Lehetőség szerint ne akkor hívjanak papot, amikor a beteg eszméletét vesztette. SÚLYOS TÉVEDÉS az is, hogy a beteg megijed a paptól, és a haláltól!

Időpontok, alkalmak

A betegek kenetét felvenni lehet egyénileg és közösségileg.
- Egyénileg a lelkipásztorral történő megbeszélés alapján. 
- Közösségileg tavasszal szentmise keretében. Ekkor templomunkban a betegek számára külön is van gyóntatás.

A plébániánkhoz tartozó betegekhez egyeztetett időpontban szívesen megyünk, sürgős esetben, életveszélyben azonnal.

A súlyosan beteg, haldokló emberek számára lényeges, hogy ha igénylik a lelkipásztor látogatását, és szeretnék a szentségekben Krisztus megerősítését, időben eljusson hozzájuk a katolikus pap, hiszen a haldokló ember nem várhat. Ennek érdekében a Budapesti Katolikus Kórházlelkészség megszervezte a Katolikus Sürgősségi Lelkipásztori Szolgálatot Budapest kórházaiban.

Az (1)213-9620-as, éjjel-nappal hívható telefonszámon papot lehet kérni budapesti kórházban tartózkodó, súlyos állapotú beteghez. Amennyiben a beteg már eszméletét vesztette, a legközelebbi hozzátartozó kérésére hívható a lelkipásztor. A budapesti közlekedést figyelembe véve a Sürgősségi Lelkipásztori Szolgálat igyekszik megoldani, hogy a hívástól számított 1 órán belül valóban meg is érkezzen a katolikus pap a kórházba.

Budapest kórházaival, a kórházakban tartott szentmisékkel, a kórházakhoz tartozó plébániákkal és a kórházakban elérhető lelkipásztorokkal kapcsolatban információk az alábbi elérhetőségeken kérhető:

Országos Onkológiai Intézet
1122 Budapest, Ráth György u. 7-9.
Telefon: (1)224-8640, Fax: (1)224-8641 (8-16 óra között)
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

A templomba eljönni már nem tudó betegeket minden hónap első péntekjén kérésre felkeressük.


A Budapesti Katolikus Kórházlelkészség önkéntes beteglátogatók jelentkezését várja

Önkéntes Beteglátogatói Képzés.doc

A kórházban vagy idősotthonban lévő beteg ember számára nagyon fontos, hogy „legyen embere”, aki meglátogatja,szeretettel mellette van, meghallgatja, és tájékoztatja arról, hogy ebben az élethelyzetében, a megváltozott körülmények között is van lehetősége hitét, vallását gyakorolni, lelkipásztor látogatását kérni.


Keresünk olyan hitüket gyakorló katolikus embereket,akik hetente egy alkalommal szívesen bemennek Budapest egy adott kórházába vagy idősotthonába, (lehetőség szerint itt Kőbányán!!)
ahol a betegeknek felajánlják a lelkipásztori szolgálat lehetőségét, és az igényeket továbbítják az ott szolgálatot végző katolikus papnak.


A jelentkezők számára évente több alkalommal ingyenes önkéntes beteglátogatói képzést indítunk az Országos Onkológiai Intézetben.


A soron következő képzésre jelentkezni a Kórházlelkészségen lehet a 224-86-40-es telefonszámon hétköznap 8-16h között.

kedd, 12 április 2016 10:31

Keresztség

Keresztség

Gyermekkeresztelésre való jelentkezés a plébániai irodában (Halom u. 24.) csütörtökönként este 7 órai kezdettel. Kérjük, hogy erre legalább az egyik szülő jöjjön el!

Felnőtt keresztelésre személyesen Attila atyánál (szentmisék után illetve: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.) lehet jelentkezni, illetve minden csütörtökön szintén 19.15 kezdettel a felnőtt hittanon (Szent László tér 25.)

Kérjük olvassa tovább:

Az Úr Jézus ezt mondta: "Azért jöttem, hogy életük legyen és bőségben legyen." (Jn 10,10) Majd feltámadása után ezt a parancsot adta apostolainak: „Menjetek, tegyétek tanítványaimmá mind a népeket. Kereszteljétek meg őket az Atya és a Fiú és a Szentlélek nevében, és tanítsátok őket mindannak megtartására, amit parancsoltam nektek!”(Mt 28,19).

A keresztség szentségének kiszolgáltatásakor Isten életében részesülünk: a mennyei Atya gyermekei, Jézus testvérei leszünk a Szentlélekben, és belekapcsolódunk az Egyház közösségében.

Minden szentségkiszolgáltatás hatékony: a látható szentségi jel valóságosan közvetíti Isten szeretetét, az ő életébe kapcsol bele.

Amikor egy felnőtt ember szívében felébred a vágy, hogy megkeresztelkedjen, az Egyház felkínálja a lehetőséget, hogy Jézus személyét és tanítását megismerje és azt a közösség segítségével életre tudja váltani. Mindez nem csupán ismeretet jelent, hanem a keresztény életmód elsajátítását, a keresztény közösség életébe való bekapcsolódást. A katekumenátus az Egyház ősi gyakorlata a hit megismerésére és megélésére.

Ugyanakkor ősi szokás az Egyházban az is, hogy a keresztény szülők újszülött gyermekük számára kérik a keresztséget. Mivel a csecsemő még nem képes tudatosan hinni, remélni, szeretni, ezért ilyenkor a szülők keresztény hitére támaszkodva szolgáltatjuk ki a szentséget: ők vállalják, hogy saját hitüket átadják gyermeküknek, megismertetik velük az evangéliumot és személyes hitre segítik, hogy felnőve személyes döntést tudjon majd hozni Krisztus és az Egyház mellett.

Kisgyermekek esetén:

A keresztelő kitűzött időpontja előtt legalább 1 hónappal a plébánián kell jelentkezni csütörtök esténként! Kérjük, hogy:

  • a szülők (vagy gyámok egyike) személyesen kérje,
  • megalapozott remény legyen a katolikus vallásban való nevelésre. 

A keresztelő időpontja: Minden hónap első vasárnapján a 9-es mise után, többi vasárnap a 11-es szentmise után . Több gyermek keresztelése esetén közös ünnep keretében szolgáltatjuk ki a szentséget.

6-14 évesek esetén:

A keresztelés előtt a gyerekek legalább egy évig hittanra járnak. Az oktatást követően egy húsvéti vasárnap ünnepi szentmisén kereszteljük meg a gyermeket.

Felnőtt korban:

A keresztelkedésre való felkészítés katekumenátusban történik minden 2. csütörtökön a plébánián!

A keresztszülő

A keresztelendőt a keresztény életben való növekedésben a keresztszülő segíti és kíséri. Gyermekkeresztelés esetén az ő feladata a szülők segítése a keresztény nevelésben. Személyét maga a keresztelendő vagy ennek szülei jelöli ki, szükség esetén a plébános. Abban az esetben ha a szülőknek van katolikus templomi házasságuk keresztszülő nem szükséges. Fontos: keresztszülő távolléte ne legyen akadály a kereszteléshez, illetve ha nem találunk keresztszülőt ne halogassuk a keresztelőt! Mindenre tudunk megoldást találni!

Ki lehet keresztszülő?

  • tizenhatodik életévét betöltött személy,
  • katolikus vallású,
  • éljen a hithez és a keresztszülői tisztséghez méltó életet: élő hitgyakorlata legyen, ha párkapcsolatban él, az legyen szentségileg rendezett. (Más vallású keresztények a keresztség tanújaként vállalhatnak szerepet.)

A kereszteléshez segíthet:

A névválasztást ne a véletlen vagy a pillanatnyi szeszély határozza meg – hangsúlyozta XIV. Benedek pápa –, hiszen a keresztnév – ha valóban keresztény név – azt fejezi ki, hogy a megkeresztelt ember a Szentlélek erejéből újjászületett, a természetfeletti rendbe lépett, kapcsolatba került Istennel. A keresztségben kapott név a földi és az örök élet közötti kapcsolatra utal.

Ha egy szent neve, arra is utal, hogy Isten az új keresztényt is a szentségre hívja – druszájához hasonlóan.

 
Az amerikai sajtó nemrégiben foglalkozott vele, hogy a Mária megfelelője, a Mary – amely 1910 és 1965 között folyamatosan az első vagy a második helyen állt a női nevek népszerűségi listáján – 2009-ben kiszorult a száz leggyakoribb női név közül. Magyarországon hasonló a helyzet: a 2010 januárjában kiadott statisztika szerint a leggyakoribb női név ugyan még mindig a Mária, de az újszülött leánycsecsemőknek legszívesebben adott száz név között már nem szerepel. Utóbbiak közül legnépszerűbb a Jázmin, de Jézus anyjának nevénél kedveltebb aBianka, a Fruzsina, a Ramóna, a Melissza, a Zsanett, a Vanessza, a Lara, a Dzsenifer, az Evelin, az Amira, a Cintia és a Mercédesz is.      

A férfineveknél is hasonló tendencia figyelhető meg. A jelenleg leggyakoribbakat – László, István, József – újszülött gyermekük számára ma már jóval ritkábban választják a szülők: a László név az újszülött nevek tavalyi népszerűségi listájának 18. helyére, az István a 30. helyre, a József a 41. helyre szorult vissza. A legszívesebben választott száz név közt szerepel ugyanakkor a Roland, a Kevin, az Alex, a Rikárdó, a Brendon, a Noel, az Adrián és a Rómeó.

A szüleinktől kapott név életre szóló ajándék – vagy éppen teher. Életünk során több milliószor halljuk, hiszen mindenki ezen a néven szólít. Akit szülei olyan névritkasággal sújtanak, mint Ajád, Anicét, Beriszló, Árlen, Edda, Anakin, Főnix, Cserjén, Béda, Febrónia, Delfina vagy Tegza – valamennyi engedélyezett név –, arról a neve alapján esetleg nem fogják tudni, férfi vagy nő, de legalábbis visszakérdeznek a bemutatkozáskor: Hogy tetszett mondani?

A gyermek neve nem olyan, mint egy e-mail cím, amit ki-ki a fantáziája szerint kitalálhat. Valamiképpen kapcsolódik a személyiségéhez, egy életen át elkíséri, sőt – a Szentírásból tudjuk – maga Isten is komolyan veszi. Ő adta Ábrámnak az Ábrahám, Sárainak a Sára, Jákobnak az Izrael, Simonnak a Péter nevet. Ő mondta Zakariásnak, hogy fiát Jánosnak, Józsefnek pedig, hogy Mária Fiát Jézusnak nevezze. Az Isten képmására teremtett Ádámnak hatalmat adott, hogy nevet adjon a teremtményeknek. Valakinek nevet adni megszentelt cselekedet, Isten teremtő tervében való részesedés, vagyis komoly felelősség. A gyermeket váró pároknak érdemes átgondolniuk, mit fog szólni leendő gyermekük évek múlva a nevéhez, és mit gondol majd, miért éppen ezt választották számára. Talán egy kedves családtag emlékére, vagy azért, hogy ily módon egy példás életű személyhez kössék – vagy minden személyes kötődés nélkül, pusztán azért, mert jól hangzik? 

A keresztelés szertartása során Isten színe előtt adnak nevet a gyermeknek. A név lehet egy szenté, aki példát ad az Istenhez való hűségre és a szeretetre, s akinek közbenjárására számíthatunk. De utalhat valamely keresztény misztériumra vagy erényre is. Fontos, hogy kerüljük a keresztény eszménnyel ellentétes jelentésű neveket. Benedek pápa arra buzdítja a keresztény szülőket, hogy olyan nevet adjanak gyermeküknek, amely Istennel és azokkal köti össze őket, akik Isten szent Nevében éltek.

Forrás: catholicpreaching.com, nevnaptar.eu, www.nytud.hu

kedd, 12 április 2016 09:56

Gyónás

A bűnbánat szentsége - A gyónás

A bűnbánat szentsége - a gyónás Ahogy a tékozló fiú történetében olvassuk (Lk 15), az Atyaisten irgalma és Krisztus kegyelme határtalan: mindig keresi, hívja, várja az eltévedt bárányt. Isten maga vágyik arra, hogy megbocsásson és tékozló gyermekét újra magához kapcsolja.

Ahhoz azonban, hogy az ember részese legyen e bocsánatnak, szükséges, hogy szívből megbánja bűnét, - amennyire lehet - jóvátegye az okozott kárt, megvallja az Egyház képviselője, a pap előtt bűnét, és kérje, hogy az a Krisztustól kapott meghatalmazás alapján megadja neki a feloldozást. Ha ezt megkapta, újra az Úr asztalához járulhat, mint az Egyház teljes jogú tagja, hiszen szívében újra ott lakozik az a szeretet, amelynek kifejezője az Úr vacsorája.

A bűnbánat szentségéhez járulni, gyónni akkor szükséges, ha valakinek lelkét súlyos vagy halálos bűn - tudva és akarva elkövetett rossz - nyomja. Az ember számára az a legveszedelmesebb, ha elhiteti magával, hogy a rossz jó, a bűn természetes, a lanyhaság valójában józanság, a közönyösség alapvetően okosság. Életbevágóan fontos, hogy belássuk: a rossz az rossz, de Isten jóságában bocsánatot nyerhet! A jó gyónás találkozás Krisztus irgalmával, és igaz öröm forrása: bocsánatot kapva, megtisztulva újra nekiindulunk az útnak, Jézus nyomában.

Ugyanakkor Isten bocsánatának feltétele az egymásnak való megbocsátás. Jézus ezt ismételten hangoztatta: „Ha megbocsátjátok az embereknek, amit vétettek ellenetek, mennyei Atyátok is megbocsát nektek. De ha nem bocsáttok meg az embereknek, Atyátok sem bocsátja meg bűneiteket.” (Mt 6,15) Aki tudja, mennyire rászorul ő maga is Isten irgalmára, maga is irgalmas lesz mások iránt, hisz minden nap imádkozza: „bocsásd meg a mi vétkeinket”.


Fontos, hogy a gyónást alapos készület előzze meg:

  • Csendes személyes imában Istent helyezem a középpontba: Őérte, szeretetéért bánom meg bűneimet. Hasznos ilyenkor a keresztet magunk elé helyezni, vagy egy szentírási részt felolvasni Isten szeretetéről és azon elmélkedni.
  • Ezután vizsgáljuk meg életünk minden vonatkozását, rétegét, kapcsolatát és gyűjtsük össze bűneinket. Érdemes egy lelkitükröt alkalmazni, ami segít életem áttekintésében.
  • Ha szeretne egy lelkitükröt kérem írjon bátran: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
  • Végül imádsággal kérjem az erőt és az őszinteséget gyónásomhoz, a „sikeres” gyónásért. Imádkozom gyóntatómért, hogy Isten megmutassa rajta keresztül azt, amit nekem üzenni akar.

A gyónás szertartása

Gyónó: Dicsértessék a Jézus Krisztus!

Pap: Mindörökké. Ámen.

A gyónó keresztet vet: Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Amen.

Gyónó: Gyónom a Mindenható Istennek, és neked, atyám, hogy utolsó gyónásom óta ezeket a bűnöket követtem el. Utoljára gyóntam:..

Életállapotom elmondása (egyedülálló, házas, jegyes, özvegy stb.) Bűneim azóta, hogy...

A pap tanácsaival segít, majd megszabja az elégtételt.

Gyónó elmondja a bánatimát: Teljes szívemből bánom minden bűnömet, mert azokkal a Jó Istent megbántottam. Erősen fogadom, hogy Isten segítségével a jóra törekszem, és a bűnt elkerülöm.

Pap: Isten, a mi irgalmas Atyánk, aki Szent Fiának kereszthalála és feltámadása által kiengesztelte önmagával a világot, és kiárasztotta a Szentlelket a bűnök bocsánatára, az Egyház szolgálata által bocsásson meg neked, és adja meg a békét! És én feloldozlak téged bűneidtől az Atya, és a Fiú † és a Szentlélek nevében.

Gyónó: Amen.

Pap: Magasztaljuk Istent, mert jóságos hozzánk!

Gyónó: Mert örökké szeret minket.

Pap: Isten megbocsátotta bűneidet. Menj békével!

Gyónó: Istennek legyen hála.


szombat, 12 március 2016 21:36

Rózsafűzér

Rózsafüzér társulat

1. oldal / 2
Joomla Template: by JoomlaShack