Püspöki Szinódus 2023.

Püspöki Szinódus 2023. (1)

szombat, 06 november 2021 14:06

Erdő Péter körlevele

Written by

435-11/2021

Erdő Péter főpásztori körlevele a szinódusi folyamat kezdetén

Felolvasandó minden vasárnapi szentmisén 2021. november 7-én.

 

Krisztusban kedves Testvérek!

Ferenc Pápa 2023 őszére püspöki szinódust hívott össze Rómába. Ehhez kapcsolódva kétéves szinódusi folyamatot hirdetett. Ennek első, egyházmegyei szakaszát október 17-én nyitottuk meg a budapesti Szent István Bazilikában. Az egyházmegyei előkészítés három nagy témája a közösség, a részvétel és a misszió. Ezek szorosan összefüggenek egymással (Szinódusi Vademecum 1.4)

Szentatyánk célkitűzése, hogy Isten egész népe vegyen részt ebben a szinodális folyamatban. Ennek érdekében a Szentlélek segítségét kértük és együtt indulunk meg ezen az úton, amely helyi közösségeinket is elevenebbé, a világ felé nyitottabbá, missziósabb lelkületűvé teheti. A középpontban Krisztus személye áll, hiszen ő igehirdetésünk tartalma és erőforrása. Őt kell közvetítenünk a távol álló emberek felé is.

Egyházmegyénkben már 2019-ben elkezdtük a plébániai megújulás programját az Újraépítve című kötet alapján, amelyet eljuttattam minden plébániára. Már akkor találkozót tartottunk az plébániai képviselőtestületek vezetői számára, ahol közösen fontoltuk meg a teendőket a megújulás főbb területein. A közös találkozások a Covid járvány miatt akkor nem folytatódtak. Most viszont Szentatyánk útmutatása szerint és az eredeti szándéknak megfelelően az egyes plébániákon várjuk a javaslatokat hívőktől, közösségektől, különösen is maguktól a képviselőtestületektől. Ezeket kell a plébánosoknak összesíteniük és továbbítaniuk az érsekség felé. A kérdések és témák listáját kiküldtük minden plébániára. A témák elsősorban a közösségalkotás, a részvétel és a küldetés egyházi kultúrájára vonatkoznak.

Hogy ezeket a kérdéseket élőszóban is megvitathassuk, az plébániai képviselőtestületek vezetőit és a plébános atyákat szinodális fórumra hívtam meg Esztergomba, a Szent Adalbert Központba 2021. november 20-án 10 órára. A kérdések plébániai feldolgozása máris elkezdhető. Az esztergomi találkozó után pedig tovább folytatható jövő év február 15-ig, amikor a beérkező válaszokat egyházmegyei szinten összesítjük.

 A szinódus egyházmegyei szakasza lehetőséget nyújt arra, hogy a plébániák és egyházmegyék hívő közössége találkozzon és felfedezze azokat a szinódusi eszközöket és utakat, amelyek végül a helyi egyházak sajátos stílusává is válnak. (Szinódusi Vademecum 2.1)

Adja Isten, hogy a készület ideje megerősítse közösségi életünket, és jobban átélhessük, hogy az Egyházban egy szív és egy lélek vagyunk.

Örömmel kérem erre a munkára a Bölcsesség Lelkének ajándékát.

Budapest, 2021. 10. 31.

                                                                                                    Erdő Péter

                                                                                            bíboros, prímás, érsek

Joomla Templates: by JoomlaShack