Balogh Attila

Balogh Attila

szombat, 24 október 2020 20:44

Reqiuem: Eduardo Bottigliero

Egy elfeledett cecíliánus

A cecíliánus mozgalom célja az egyházzenei gyakorlat megtisztítása és felvirágoztatása. Dél-Olaszországban e reform első szószólója Eduardo Bottigliero (1864-1937) olasz pap, zeneszerző és orgonamű-vész volt. Nagy számú vokális és hangszeres kompozíciói között találunk világi és szakrális műveket is. A neves kiadó, a milánói Ricordi is jelentett meg műveiből.

A nápolyi szemináriumban tanult, 1890-ben szentelték pappá.

A szakrális zene reformjának hirdetője, mind zeneszerzői munkássága, mind szaklapokban megjelent írásai által.

Azon munkálkodott, hogy a liturgiából megszüntesse a profán zenei hatásokat, és a gregoriánus elvek szerinti zene kerüljön a helyére a múltba való visszatérés jegyeként.

Nápolyban fiúkórust alapított (1902), mely számára a követendő példát a Solesme-i apátság gregorián éneklését jeölte ki. 1907-ben a nápolyi bazilika orgonáját tervezte meg, majd felügyelte az építését. Porticiben, ahol élt, a plébánia archívumában őrzik kéziratait, kottáit.

Eduardo Bottigliero műveit - tapasztalataim szerint - hazánkban nem ismerik. Éppen ezért gondoltam megemlíteni, hogy Messa da Requiem-jét 2020. november 1.-én, a Kőbányai Szent László Templomban 18 órától a Schola Liturgica de Kőbánya (vez. Benedek András) énekli, orgonán közreműködik Kissné Baranyai Éva.

A mű tételei a szentmise megfelelő helyén szólalnak meg. Kivéve a Sequentia-t, mely most nem a Tractus-t követi, hanem a szentmisét: a szentmise után Halottak napja előeste lévén imádság lesz a meghaltakért, ott hangzik el a Sequentia.               Benedek András

szombat, 24 október 2020 20:35

Plébániánk hirdetései - okt. 25.

E HETI RENDÜNK

október 25, vasárnap

  3:00   óraátállítás 2:00-re

  8:00   szentmise (Pongrácz út)

10:00   szentmise (orgonás)

17:20   rózsafüzér, gyóntatás

18:00   szentmise (orgonás)

 

október 26, hétfő

  9:00   szentmise (orgonás)

október 27, kedd

 

október 28, szerda

  9:00   szentmise (orgonás)

október 29, csütörtök

17:20   rózsafüzér, gyóntatás

18:00   szentmise (orgonás)

18:30   szentségimádás, gyóntatás

19:00   felnőtt katekézis (pléb.)

 

október 30, péntek

Templom, urnatemető 9 - 12 és 14.30 - 18.45

10:00   altemplomi temetés (énekes)

11:00   altemplomi temetés (énekes)

17:00   gyóntatás

17:20   rózsafüzér

18:00   szentmise (orgonás)

 

október 31, szombat

Templom, urnatemető 9 - 19

17:20   rózsafüzér, gyóntatás

18:00   szentmise (org)

 

november 1, vasárnap

Templom, urnatemető 9 - 19

  8:00   szentmise (Pongrácz út)

10:00   szentmise (orgonás)

Szentségimádás

17:30   gyóntatás

18:00   szentmise (Schola Lit.)

Eduardo Bottigliero: Requiem

- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -

További eseményeink

November

2, hétfő Halottak napja. Templom és urnatemető 9 és 19 óra között nyitva.

Szentmisék: 9 órakor altemplom, 18 órakor templom.

11, szerda 10óra: nyugdíjas klub

30, hétfő 6 óra: első roráte idén

szombat, 17 október 2020 20:20

Ifjúsági túra okt. 23.

szombat, 17 október 2020 19:00

Plébániánk hirdetései - okt. 18.

E HETI RENDÜNK

október 18, vasárnap

  8:00   szentmise (Pongrácz út)

  9:15   elsőáldozók hittanja és ált. isk. keresztelendők

10:00   szentmise (orgonás)

17:20   rózsafüzér, gyóntatás

18:00   szentmise (orgonás)

19:00   ifjúsági hittan

 

október 19, hétfő

  9:00   szentmise (orgonás)

16:00   felsős hittan (Hámori Viktor)

 

október 20, kedd

október 21, szerda

  9:00   igelit. áldoztatással (olv)

10:45   temetői temetés (énekes)

11:45   temetői temetés (énekes)

 

október 22, csütörtök

15:30   altemplomi temetés (énekes)

16:30   altemplomi temetés (énekes)

17:20   rózsafüzér, gyóntatás

18:00   szentmise (orgonás)

18:30   szentségimádás, gyóntatás

19:00   felnőtt katekézis (pléb.)

 

október 23, péntek

munkaszüneti nap miatt a hivatali félfogadás szünetel

  9:00   ifjúsági túra a Rám szakadékhoz. Jelentkezni Domonkos diaconusnál.

17:00   gyóntatás

17:20   rózsafüzér

18:00   szentmise (orgonás)

18.30 Ministránsfoglalkozás - templom

 

október 24, szombat

17:20   rózsafüzér, gyóntatás

18:00   szentmise (org)

19:00   szentségim. isk. (templom)

 

október 25, vasárnap

  3:00   óraátállítás 2:00-re

  8:00   szentmise (Pongrácz út)

10:00   szentmise (orgonás)

17:20   rózsafüzér, gyóntatás

18:00   szentmise (orgonás)

További eseményeink

November

2, hétfő Halottak napja. Templom és urnatemető 9 és 19 óra között nyitva.

Szentmisék: 9 órakor altemplom, 18 órakor templom.

30, hétfő 6 óra: első roráte idén

kedd, 06 október 2020 20:43

Elsőáldozás képekben

A szeptember 13-i elsőáldozás képeit idekattintva lehet letölteni! 

szombat, 03 október 2020 17:13

Plébániánk hirdetései - okt. 4.

E HETI RENDÜNK

október 4, vasárnap

  7:30   gyóntatás (Pongrácz út)

  8:00   szentmise (Pongrácz út)

  9:15   új és régi elsőáldozók hit-tanórája a plébánián

10:00   szentmise (orgonás)

utána szentségimádás estig

11:00   hittanos gyermekek gyóntatása

17:20   rózsafüzér, szentségeltétel

17:30   gyóntatás

18:00   szentmise (orgonás)

19:00   ifjúsági hittan

 

október 5, hétfő

  9:00   szentmise (olvasott)

17:00   felsős hittan (Hámori Viktor)

október 6, kedd

 

október 7, szerda

  9:00   szentmise (orgonás)

10:00   Nyugdíjas Klub

 

október 8, csütörtök

9:30  Missziós kereszt érkezése

17:00   ovis hittan

17:20   rózsafüzér, gyóntatás

18:00   szentmise (orgonás)

Missziós Kereszt köszöntése

18:40   litánia, gyóntatás

19:00   felnőtt katekézis (templom)

22:00   kompletórium élőben (YouTube)

 

október 9, péntek

17:00   gyóntatás

17:20   rózsafüzér

18:00   szentmise (orgonás)

18:30   ministránsgyűlés

18:30   keresztút

22:00   kompletórium élőben (YouTube)

 

október 10, szombat

10:00 pincelátogatás, szentmise,

Dreher-villa

regisztráció szükséges!

16:00   szentek imái a keresztnél

17:20   rózsafüzér, gyóntatás

18:00   házas csoport

18:00   szentmise vesperással (org)

szentségim. isk. (templom)

22:00   kompletórium élőben (YouTube)

 

október 11, vasárnap

  8:00   szentmise (Pongrácz út)

  9:15   elsőáldozók hittanja

10:00   szentmise (orgonás)

17:00   ifjúsági találkozó (20-ig)

17:00   gyóntatás

17:20   rózsafüzér

18:00   szentmise (orgonás)

- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -

További eseményeink

Október

12, hétfő Missziós Kereszt búcsúztatása

vasárnap, 27 szeptember 2020 22:21

Plébániánk hirdetései - szept. 27.

E HETI RENDÜNK

szeptember 27, vasárnap

  8:00   szentmise (Pongrácz út)

10:00   szentmise (orgonás)

11:00   felsősök hittana

17:30   gyóntatás

18:00   szentmise (orgonás)

 

szeptember 28, hétfő

  9:00   szentmise (olvasott)

17:00   felsős hittan (Hámori Viktor)

 

szeptember 29, kedd

szeptember 30, szerda

  9:00   szentmise (olvasott)

 

október 1, csütörtök

14:30   temetői temetés (énekes)

17:00   ovis hittan

17:20  Rózsafüzér

17:30   gyóntatás

18:00   szentmise (orgonás)

18:30   szentségimádás, gyóntatás

19:00   felnőtt katekézis

22:00   kompletórium élőben (YouTube)

 

október 2, elsőpéntek

de. betegek látogatása

17:00   gyóntatás

17:20  Rózsafüzér

18:00   szentmise (orgonás)

22:00   kompletórium élőben (YouTube)

 

október 3, szombat

8:00 - 18:00 Kirándulás, részletek idekattintva

15:00   esküvő (orgonás)

17:00  Rózsafüzér Társulat

17:30   gyóntatás

18:00   szentmise (orgonás)

22:00   kompletórium élőben (YouTube)

 

október 4, vasárnap

  8:00   szentmise (Pongrácz út)

  9:15   új és régi elsőáldozók hit-tanórája a plébánián

10:00   szentmise (orgonás)

11:00   hittanos gyermekek gyóntatása

Szentségimádás

17:20  Rózsafüzér, szentségi áldás

17:30   gyóntatás

18:00   szentmise (orgonás)

19:00   ifjúsági hittan

További eseményeink

Október

8-12     Missziós Kereszt nálunk részletes program idekattintva

péntek, 25 szeptember 2020 22:51

Kőbányai Missziós Napok

Október 8 - 12 között Templomunkban lesz a Missziós kereszt, amely az Eucharisztikus Kongresszusig "járja" az országot, Európát, kifejezve a Megváltói művet! A keresztről bővebben itt lehet olvasni! 

A programokra szeretettel várjuk a Testvéreket!

A Kőbányai Pincerendszer programjához előzetes regisztráció szükséges amely idekattintva található! 

péntek, 25 szeptember 2020 19:43

Szentségimádás iskolája 2.0

A kényszerű szünet után ismét folytatódik a szentségimádás iskolája! Most  a 11. alkalommal folytatjuk november 7-én szombaton a TEMPLOMBAN közvetlenül az esti 6-os mise után. Megvárjuk a Szent György templom közösségét is! A templomban megnézzük a 11. alkalmat majd csendes szentségimádás! Szeretettel várunk! 

Joomla Template: by JoomlaShack